Készülés Ausztráliába – Nulladik Felvonás

A történetem ezen szála ausztráliai utazásomról fog szólni.

Miért pont Ausztrália?
Sokan kérdezték már ezt, de igazából részemről bármelyik (vagy legalábbis majdnem bármelyik) angol nyelvterület megfelelő lenne. Mindegyiknek van tengerpartja, amire mindig is vágytam, hogy a lakásom a partra nézzen. Az öcsémék Ausztráliát választották, ezért aztán logikus választás volt részemről, hogy akkor legyen. És hogy miért döntöttem úgy, hogy elutazom? Igazából elegem lett elég sok mindenből, de leginkább abból, hogy nem lehet kiszámítani Magyarországon semmit sem, így nem lehet tervezni előre. Mondjuk, ha lehetne akkor se sikerülne, mert a magyar társkereső oldalakon a mentalitás a lányok részéről mostanában nem az, hogy válaszolnak is a levélre. A másik ok, hogy bár mindig is szerettem a munkámat (és még most is szeretem), nem igazán látom, hogy haladnék előre a munkahelyeimen belül. És ha haladnék is sem tetszik a főnökeim pozíciója (nem a fönök személyével van gond). Pont ugyanazt csinálják, mint én, pont ugyanannyi elismerésért, csak sztresszesebben. Mondjuk ebből a sorból az utolsó (pár napig még a jelenlegi) munkahelyem egy kicsit kilóg a sorból, itt legalább elismerik a munkámat, a szakmai előrehaladásról itt nem tudok nyilatkozni, mert azt kivárni már nem volt időm. Most kell elindulnom, mielőtt végleg megszűnik a lehetőség, hogy valahogy bekerüljek Ausztráliába véglegesen.

Még nem indultam el, de úgy gondolom pár nehezebbnek mondható dolgon már túl vagyok. És egyre könnyebben mennek. Amiken már túl vagyok:

  1. Eldöntöttem, hogy megyek. A fenti dolgokat vettem figyelembe ennek során, és egy fél évig terveztem figyelni, hogy melyik nap mit döntenék. Azonban 2-3 hónap során a maradás mellett szóló érvek valahogy nem nagyon akartak gyűlni és egyre inkább nem is érdekelt, hogy nem gyűlnek. Így négy hónap után ezt a kísérletet lezártam azzal az eredménnyel, hogy megyek.
  2. Elmentem egy ausztráliai bevándorlással foglalkozó cég előadására, ahol ismertették a bevándorlási lehetőségeket. Nem nagyon sikerült elvenniük a kedvem a dologtól, úgyhogy nekiálltam nyaggatni őket, hogy mégis hogyan kellene nekiállni a dolognak. Az én esetemben egy kinti diploma megszerzésével. Így hát projekt menedzsmentet fogok odakinn tanulni. Szimpatikus volt, hogy ha oktatásszervezőként jutalékot kapnak a beiratkozásomért cserébe, akkor nem kellett a konzultációért külön még nekem is fizetni. Bár ha kérték volna én azt is kifizetem, főleg így utólag, mert eddig semmilyen fennakadás nem volt (néhány általános, de nem komoly problémát leszámítva, ami mindig becsúszik – például hogyan továbbítsunk nagyméretű állományt a neten) és elég profik.
  3. Az előadás után egy személyes konzultációval indult a dolog (itt derült ki a végzettség probléma) és ezután kialakításra került a terv. Most kell nekifutni, hogy legyen elég idő megvalósítani. Úgyhogy nincs mese, beszélni kell a főnökömmel, hogy most kell indulnom, különben kifutok a lehetőségből.
  4. Beszéltem a főnökömmel, hogy sajnos most kell elindulnom. Egy fél évvel azért előre szóltam neki, tekintve, hogy normális (nem magyar) munkahelyi légkör uralkodik, ezért nem akartam lesokkolni egy hirtelen felmondással. Így volt idő felkészülni arra, hogy majd valaki átvegye a munkámat. Bár Sydneyben is van kirendeltsége a cégnek, meglátjuk, hogy szoftver fejlesztéssel lehet-e majd ott foglalkoznom, vagy nem fogok visszajönni a céghez. Azt hiszem ez volt a legnehezebb része a dolognak.
  5. Szerződést kötöttem az iskolával, elintéztem a vízumom,a a biztosításom (ezekben mind segítettek a CSE Australia-tól – a reklám helye 🙂 – ezúton is köszönöm, hogy eddig minden simán ment és remélem a jövőben is ugyanilyen jól meg tudjuk oldani a projektet).
  6. Felmondtam. Tekintve, hogy a főnököm már tudott a történésekről, ez viszonylag egyszerű volt.
  7. Megtudták a kollégák. Érdekesen, de jól fogadták – biztos örülnek neki, hogy már nem fogok a nyakukra járni a kódminőség miatt, de nem tudják, hogy a főnököm meg igen. Egyébként irigyelnek a dolog miatt, csak nem teljesen értem, miért. Mint fentebb olvasható is, eddig nem tettem semmit sem csak a száguldó gyorsvonat lehetőségek közül most végre sikerült felugrani egyre. És bár kicsit félek hogyan fog alakulni – de mindent megteszek, hogy jól – egy dolgot megfogadtam: nem fogok leugrani a vonatról. A többi majd kialakul. A dolog nehezebb része, hogy folyamatosan hallgathatom a pókok, kígyók és egyéb halálos állatok Ausztráliában előadásokat :D. Bár mostanában már igyekszem visszavágni olyan dolgokkal, hogy mikor a kígyó a Qantas járatának szárnyán utazott, akkor közöltem, hogy majd ígérem én a szárnyon nem fogok utazni, nehogy megmarjon a kígyó.
  8. Mikor meglett a vízumom, vettem repülőjegyet. Itt volt egy kisebb fennakadás, mert elkallódott valahol az elektronikus levél a jegyemmel, de a másnapi egyeztetéskor ez kiderült. Újra elküldték és megkaptam.
  9. Egyeztettem a szállást, bár egyelőre úgy néz ki nem fogok tudni egyszemélyes szobában lakni, legfeljebb spórolok egy kicsit azon is. Bár abban azért megegyeztünk, hogy ha esetleg mégis felszabadulna egy, akkor arra igényt tartok.
  10. Elvben vettem bőröndöt. Azért csak elvben, mert nem volt olyan, amilyen kellett volna, ezért megígérték, hogy hoznak egyet. Ez elintézés alatt van.

Jelenleg pakolok a lakásban, és egyre üresebb. A terveim szerint február 9-én baráti összejövetel lesz. Február 15-én 18:20-kor száll fel a gépem.
Egyelőre így áll az utazásom.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s